Emlékeztetők

Emlékeztető

2025 márciusi találkozónkról. Foltán László ügyvivő elnök köszöntője után felállva emlékeztünk a 86 éves korában elhunyt kitűnő barátunkra, Pentelényi Tamás ny. agysebész főorvosra. A jó Isten adjon örök nyugodalmat Neki, szeretteinek vigasztalást. Vendég előadóinkat Nagy János Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár urat és Csáky Csongort, a Rákóczi Szövetség elnökét, a Százak Tanácsa tagját Foltán László kérdezte a magyar közösségekben különböző területeken  – állami feladatként(…)

Búcsú

A Százak Tanácsa tagja, dr. Feledy Péter jogász, közíró, a Magyar Televízió  alelnöke, szerkesztő riportere elhunyt. A jó Isten adjon Neki örök nyugodalmat, szeretteinek vigasztalást.

Emlékeztető

2025 január 9-én Boldog Újévet kívánva köszöntöttük egymást, majd technikai tudnivalókkal kezdtük a találkozót. Foltán László az elmúlt hónap eseményeiről beszélt, Hartlein Károly elektronikus kapcsolattartásunkról, s ezután került sor dr. Szász István Tas kitűnő méltatására: dr. Papp Lajos szívsebész professzor köszöntésére… A Százak Tanácsa – kizárólag tagtársaink részére alapított – “ a Haza Embere” oklevelét az(…)

Emlékeztető

2024 évi utolsó tanácskozásunkról. Harmincnál többen jöttünk össze, hogy a  tervünk szerinti irodalmi és fizikai tárgyú előadásokat meghallgassuk. Foltán László ügyvivő elnökünk külön köszöntötte dr. Somogyi Alfréd nagytiszteletű urat, a Selye János Egyetem Református Teológia Karának dékánját, egri vendégeinket, valamint születés és névnapokat ünneplő tagjainkat. Az általa alapított “Százak Tanácsa a Nemzetért Egyesület” mint jogi személy, megkapta az MTI-től a(…)

Meghívó

A Százak Tanácsa november 7-én csütörtök du. 14.00-kor találkozik az Andrássy út 64. Magyarság Háza II.e. Jelenlevő új tagjaink bemutatása után két órát egészségügyünk helyzetéről beszélünk. SZÁZAK TANÁCSA   “…a beteg fölé szívével hajolt…” A Százak Tanácsa orvos tagjai közül kérésünkre többen vállalták, hogy  tíz percben véleményt mondanak egészségügyünk helyzetéről. Köszönjük ezt. Tervezett programunk: 14.30 Dr. Papp Lajos szívsebész, professzor(…)