
Emlékeztető
Július 2-án rendkívüli ülést tartott a Százak Tanácsa a Testnevelési Egyetem szenátusi termében. Először Fábián Gyulára, Chrudinák Alajosra, Fekete Györgyre és Ozsváth Ferencre emlékeztünk, akiknek végtisztességén csak lélekben lehettünk jelen. Orvostagjainknak, jelképesen a magyar egészségügyi dolgozóknak köszönetet mondtam helytállásukért, majd vendéglátó tagtársunk dr. Mocsai Lajos az egyetem rektora mutatta be az intézményt és a jövendő évek fejlesztési terveit. Kitűnő előadását kérdések követték.
Dr. Tanka Endre jogászprofesszor felvázolta a korábban már mindnyájunknak kiküldött tanulmányát az 5G-ről (Tájékoztató a hazai települések 5G elektromágneses sugárzástól /EMRF/ mentes státusának feltételeiről) melyet dr. Zétényi Zsolt kiegészítése után a jelenlevők megbeszéltek. Miután decemberben részletesen dokumentált levélben állásfoglalást kértünk az MTA elnökétől, aki januárban levélben türelmet kért – most indokoltnak látjuk, hogy gyors rövid választ kérjünk az Elnök Úrtól: Károsnak tartja az 5G-t vagy nem? Tudjuk, hogy a tudományos viták eldöntése nem a társadalom feladata, ezért várunk a magyar tudomány legkiválóbbjaitól tájékoztatást.
A jelenlevők egyhangú támogatásáról biztosították a CitizenGO értékvédő pontjait. A keresztény jelképek és a Szent Korona védelme mindnyájunknak fontos.
A tanácskozást dr. Győrfi Károly, dr. Szász István Tas, dr Somhegyi Annamária, dr. Márai Géza, Totth Elemér, Bakos István, dr. Feledy Péter, dr. Kellermayer Miklós, dr.Duray Miklós, dr. Galuska László, Foltán László kérdéseikkel és megjegyzéseikkel tették tartalmasabbá. Köszönet Mindnyájuknak.
A tavaszi hónapokban kiadtuk dr. Sutarski Konrád Trianon lengyel szemmel c. kétnyelvű tanulmányát és May Attila Nemzeti értékeinkről c. munkáját. (Szent László könyvek)
Dr. Győrfi Károly Európa felszámolásáról írt figyelemre méltó kötetet, (Püski) W. Barna Erika Béres József és Gáspár László írását elemezte A lélek immuncseppjei c. könyvében. (Cereg Graf. Akad) A Százak Tanácsa fehér könyvsorozatában az elmúlt század jeles hazai és közép-európai személyiségeiről (“Szorongató tájékozatlanságunk ellen”) huszonhatan írtak, s negyvenen fogalmaztak meg véleményt, javaslatot (“Nagyot és szépet”) c. könyvünkben. A köteteket szeptember 3-i találkozónkon mutatjuk be.
A baráti légkör és kedves vendéglátás közben figyelmetlen voltam, így őszinte örömmel ezúton gratulálunk Monspart Saroltának, akit a Nemzet Sportolói közé választottak.
Szept. 8-9 Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeumban a Balaton Akadémia konferenciáján a kötetek szerzői beszélnek, okt. 2-3 Farádon a Kárpát-medencei iskolaügyről tervezünk tanácskozást.
Társadalmi és egyéni értékrendünk zavarai, a modern ember rohanása, híréhsége, a félelem, hogy lemaradunk valamiről – párhuzamosan a reklámok butító erejével, a hazai és az európai politika visszásságaival – nem kedveznek az elmélyült, felelős, értelmiségi magatartásnak. Szomorúan látjuk a parlamenti ellenzék viselkedését, s aggasztónak tartjuk, hazánk nemzetközi hírnevének rombolását.
A Százak Tanácsa szeretne továbbra is a megértés, a párbeszéd keresőiként nemzeti és keresztény értékeink őrzői, egyben a bizalom a reménység hirdetői lenni.
Rendes találkozóink időpontjai az MMA Andrássy úti székházában szept. 3, okt. 1, nov. 5, dec. 3, 14.00-17.00
Baráti kézszorítással Szijártó István üv. elnök
November 11-én vesznek végső búcsút Ferencz Évától
November 11-én 13 órakor vesznek végső búcsút az életének 62. évében örökre eltávozott Ferencz Évától a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában. Lelkéért a szentmise november 11-én 15.30-kor lesz a városmajori Jézus Szíve templomban.
Eltemették Für Lajost
Eltemették Für Lajos egykori honvédelmi minisztert csütörtökön, a reformáció ünnepén – közölte a Honvédelmi Minisztérium a gyászoló család kérésére. Für Lajost, a Százak Tanácsának immár örökös tagját a Vas megyei Egyházasrádócon helyezték végső nyugalomra szülei mellett. A volt honvédelmi miniszter október 22-én halt meg 82 évesen. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja volt, 1990-1994(…)
A Békemenet méltó módon ünnepelt
Az október 23-i nemzeti ünnepünkön a Bem szobortól a Hősök terére vonuló BÉKEMENET résztvevői igazi szép, méltóságteljes ünnep részesei voltunk. Köszönjük a szervezőknek! A Százak Tanácsa