Mit jelez majd Bárdos Gyula?
Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja elnökjelöltje
Nagyon valószínű, hogy a március 15-i köztársaságielnök-választásnak köszönhetően tisztán láthatjuk majd mi, felvidéki magyarok, hol tartunk Trianon után csaknem 94, s a bársonyos forradalom óta eltelt majdnem 25 esztendő után. Magyarán: közösségnek nevezhetjük-e még magunkat, vagy már csak kis csoportokat alkotó etnikumokként létezünk ősi szülőföldünk tájain? Számomra ez a választás az eddigi legfontosabb az életemben.
Még Magyarországon születtem 1943-ban, de két év múlva már háborús bűnös lettem Csehszlovákiában. Aztán jött a teljes jogfosztottság… 2014-ben a világszerte jogállamnak elismert Szlovákiából égbekiáltó gyanúsításokkal elüldözték a Csallóközből egyik kor- és sorstársunkat, Malina Hedviget és családját. Máig nagyon nehezen viselem ezt a megalázottságot, elsősorban azért, mert mint közösség nem tudtunk Malináék védelmére kelni. És most itt az újabb erőpróba: az Isten lehetővé tette, hogy magunkba szálljunk és megmutassuk, létezünk még, hiszen Bárdos Gyula személyében közülünk való, magyar elnökjelöltre adhatjuk a voksunkat. Nem az a március 15-i választás tétje, hogy – mesébe illő fordulattal – magyar ember lesz-e a legfőbb közjogi méltóság Szlovákiában, hanem az, hogy közösség vagyunk-e még? Össze tudunk-e még fogni? Erőt tudunk-e még mutatni?
Eszünkbe jut-e, hogy a felmenőink által évszázadokon át megtartott haza, benne az istenhittel, a hatalmas kultúrával és hagyományokkal nem véletlenül lett a miénk, hanem őseink gyakori véráldozatának, iszonyú küzdelmeinek, a nemzetet újra meg újra felépítő óriási munkájának eredményeként? Hogy százezrek, talán milliók adták életüket értünk, mai magyarokért: a jövőnkért? Az államfőválasztás után láthatjuk majd, meg tudtunk-e bocsátani egymásnak a tévelygéseinkért: a közös ügy szolgálata helyett saját, önző érdekeink képviseletéért, s hogy fel tudtuk-e fogni – éppen március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapján! – kik vagyunk mi, magyarok?
Ha megpróbálunk a szívünkkel látni, ha mi is képesek leszünk felelősséget vállalni utódaink jövőjéért, ha ismét közösségbe forrunk, ha valamennyien elmegyünk választani és a mi jelöltünkre szavazunk – megerősödünk! Ha viszont beletörődünk keserves helyzetünkbe, s nem támad fel bennünk az ősi magyar virtus, a sohasem adom fel tűzparancsa, akkor Ivan Gasparovic jelenlegi köztársasági elnöknek lesz igaza. Ő – talán másfél éve – azt nyilatkozta, hogy „…Az a két-háromszázezer szlovákiai magyar nem egyéb, mint etnikai csoport.” Hajrá, magyarok!
Batta György