Bácsán nincs iskola , de van iskolapélda

„Jó megerősíteni a lelkünket állhatatos példákkal”

Valamennyiünk közös felelőssége, hogy globalizálódott, értékvesztett világunkban újrateremtsük európai és sajátosan magyar értékeinket. Rajtunk múlik, milyen lesz a holnap és a jövő ifjúsága. Ehhez közösen kell újragondolnunk, van-e hivatás, beszélhetünk-e küldetésről, mi az egyén feladata, ha a hivatal netán elkényelmesedett. Melyek azok az alapvető kérdések, amelyek egy település életében összefogást eredményezhetnek.

A Százak Tanácsa november 19-20-ai tanácskozása a Győrhöz tartozó Bácsán, a bácsai templomban kezdődött. Dr. Egresits Ferenc bácsai plébános, a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet volt rektora fogadta a Százak 14 tagját.
Bevezetőjében hangsúlyozta: Egy település történelmi múltjának ismerete, a természetes és kényszerű változások következményeinek számbavétele, értékelése alap a közösségi élet kibontakoztatásához. Bácsa az Árpád-kortól kezdve folyamatosan lakott település. Első írásos említése 1231-ből maradt ránk. A Szigetköz keleti részén, az egykori győri székes káptalan birtokán fekvő falu lakói a török hódítást megelőzően kiváltságokat szereztek és az egyházi nemesek sorába emelkedtek. A település mindennapjait évszázadokon át meghatározta a Mosoni-, illetve a Nagy-Duna közelsége. A halban gazdag vizek táplálékot és szerény megélhetést biztosítottak, ugyanakkor a gyakori áradások folyamatos küzdelmet is jelentettek az itt élők számára.

Bácsa, mint ahogy a Szigetköz csaknem egésze, a szentistváni egyházszervezet kiépítésétől kezdve – az egyházkormányzat szempontjából – az esztergomi érsek fennhatósága alatt állt. A település első templomát 1773-ban a Fájdalmas Szűz tiszteletére emelték. A falu ekkor még a szomszédos Vámos plébániájához tartozott, az önálló plébánia alapítására csak 1848-ban került sor. A XX. század első felében új hatások is érezhetővé váltak a lakosság mindennapjaiban, mivel Bácsa az időközben iparvárossá vált Győr vonzáskörzetéhez tartozott. A község határában egy – főként a városba érkező munkások által benépesített – új település jött létre Kisbácsa néven. Bácsa, a régi falu, még őrizte hagyományos, zárt közösségi jellegét, de a megélhetés miatt egyre intenzívebb kapcsolat alakult ki a várossal. A két világháború közötti időszak – az itt működő lelkipásztorok, illetve az 1923-ban letelepülő orsolyita nővérek hatása nyomán – szemléletváltást és belső megújulást hozott. Aktív egyesületi élet bontakozott ki, papi és szerzetesi hivatások születtek. 1938-ban Szent István király tiszteletére új templom épült.

A háborút követő néhány évben éledezni kezdett a korábbi szellemi és lelki pezsgés Bácsán. Ennek a folyamatnak vetett véget a kiépülő pártállami diktatúra azon törekvése, hogy az egyházakat a templomok falai közé szorítsa, a hit közösségi megélését lehetetlenné tegye, és a hitéletet – azt magánüggyé redukálva – fokozatosan megszüntesse. Az országos intézkedések következtében Bácsán is betiltották az egyesületi életet, államosították az iskolát, és felszámolták a zárdát. A községet 1966-ban közigazgatásilag Győrhöz csatolták. Az 1970-80-as évek plébánosai az állami tiltás légkörében tanúskodtak a II. Vatikáni Zsinat szellemiségéről. Tevékenységük nyomán komoly plébániai ifjúsági élet bontakozott ki. A bácsai gyümölcsösök és szőlőskertek egy részének helyén az 1980-as évek második felében családi házakból álló, új településrész létesült Ergényi lakótelep néven.

Az egyházmegyék határainak 1993-as rendezésekor Bácsa a győri püspökség joghatósága alá került. Temploma 1938-ban épült téglaépület, tornya messziről két összetett kezet szimbolizál. Az oltárképet Szent István királyról és a magyar szentekről Borsa Antal készítette. A városrészen a római katolikus dokumentumok szerint 2400 fő lakik, ebből megközelítőleg 1200 római katolikus, továbbra is megfér egymás mellett a városhoz közel fekvő falu és lakótelep, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

Dr. Egresits Ferenc bácsai plébános 2010-ben, az előző plébános halála után került a plébániára. A közelmúlt eredményei, a ma kihívásai és a közösség építésének lehetőségei iránt érdeklődtünk. A közel 15 évig tartó intézményvezetői szolgálatának az időszakára esett az addig főként papnevelő szakkollégiumként működő intézmény főiskolaként való felépítése és akkreditációja. Az egyházi jelleg megőrzése érdekében itthoni fogadókészség hiányában a Római Lateráni Egyetemhez sikerült az affiliáció. Ennek köszönhetően a Győrben teológiát végző hallgatók a Lateráni Egyetem alapdiplomáját is megkapják, s így bármely Katolikus Egyetemen folytathatják tanulmányaikat. Örömmel emlékezett vissza Szent II. János Pál pápa 1996-os győri látogatására, ahol a két győri rendezvény főszervezőjeként tevékenykedhetett.

Jelenleg elsődleges feladata a bácsai egyházközség lelkipásztori vezetése. Munkáját nehezíti az a kettősség, ami a zárt falusi identitásból és a lakótelepi gyökértelenségből ered. Hangsúlyozta, hogy legtöbb kollégája nagyon örülne egy olyan közösségnek, ahol vasárnap 180 fő a templomba járó, a templomot, plébániát rendben tartják, önkéntes munkát és szolgálatot vállalnak, lelkiséget igényelnek, vasárnap a szentmise után a közösségi házban a hívek és a képviselő-testület tagjai véleményt cserélnek. Mindezzel együtt kár, hogy pont, ami ennek a közösségnek az előnye az egyben a határa is: gyakran önmaga körül forog, klubszinten gondolkodik és felszínes.

Mivel a település résznek iskolája nincs csak óvodája, ezért a lelkipásztori program is elsősorban feléjük és szüleik felé irányul: „ovis” hittan, minden hónap első szombatján mocorgós mise és azt követő foglalkozás, közös anyák napi, mikulás és karácsonyi ünnepségek. Az iskolások számára hetente egyszer tartanak közösségépítő hittant, illetve bevonják őket a liturgikus szolgálatba: ifjúsági ének, felolvasás, szereplés. Nyaranként egyhetes tábort tartanak, 2014-ben Máté evangéliumának 13. fejezete alapján a magvető, a konkoly és a búzamag, a mustármag példabeszéd gondolatai köré építették fel a programot. Annak ellenére, hogy helyben nincs iskola a jelentkezők létszáma meghaladta volna a lehetőség adta ötven főt.

A közösség karitász csoportja révén főként húsvétkor és karácsonykor tartós élelmiszergyűjtéssel és -osztással rendszeresen fordul a rászorulók felé. Ennek részeként találkoztak – a nem területükhöz tartozó – sárási rászoruló családokkal, akiknek további mikulás- és karácsonyi csomagokat készítenek, és évente kétszer játszó foglalkoztató délutánt szerveznek, amelyet közös étkezéssel zárnak. A vámosszabadi menekülttábor megnyitása után úgy definiálták önmagukat, hogy ők a legközelebbi egyházi karitásszal rendelkező plébánia, akik nem vettek részt a megnyitással kapcsolatos tiltakozásban, így diszkrét formában, bármiben segíthetnek az ott élőkön, főként a gyermekeken. Mikulásra csomagot készítenek, megszervezik a karácsonyi ünnepséget, s már ott is tartottak délelőtti foglalkozást. Egresits Ferenc plébános örömét fejezte ki, hogy mindkét helyen, de a nyári tábor szervezésénél is egyre többször számíthat templomba nem járó, az egyháztól egyébként távol lévő szakemberek, segítők, önkéntesek munkájára. Talán ennek is köszönhető, hogy lelkipásztori programját is két irányban szereti megfogalmazni: egyrészt látható, hogy a szeretetigény sem a rászoruló, sem az adományozó oldaláról nem csökkent; másrészt a faladat adott, mert sem az állami, szociális vagy egyházi intézményrendszer nem képes elérni a valós embert.

A jövőt firtatva úgy gondolja, hogy az intézményi jellegű tevékenységet minden szinten le kell építeni, mégpedig úgy, hogy a tartalmi kérdések és a személyes jelleg kerüljön előtérbe. Személy szerint kész a nehezebb utat választani, hogy tartalmilag feltöltekezve közösségének minél több tagját bevonja az ajándékok, foglalkozások, ünnepek előkészítésébe, de képes túllépni az intézményes kereteken, hogy elérje a valóban rászorulókat. Az egyházat tekintve, olyan megújulási formában gondolkozik vidéken, mint amilyent annak idején a Regnum Marianum hozott Budapesten. Hiteles, élő, igényes, élettel teli, az evangélium örömével átitatott, szentségi, egyházi jelenlét a fiatalok mindennapjaiban és teljes életében. Hogy mindez nemcsak gondolat, pontosan jelzi, hogy már most elkezdte ifjúsági csoportjának nyári többnapos lelkigyakorlatának szervezését.

Bácsán nincs iskola, de van iskolapélda. A Százak Tanácsának jelen lévő tagjai reménykeltőnek látták és példaértékűnek tartják ezt a széles körű önzetlen munkát. Dr. Egresits Frerenc bácsai plébánost, pápai prelátust örömmel várják várbeli találkozásaikon.

Dr. Szijártó Istvánnak, a Százak Tanácsa elnökének a közelmúltban megjelent Távlataink című kötetében megfogalmazott gondolatával egyetértve mi is hisszük, hogy „Isten birodalma az emberekben lakik, és az embertársainknak valamennyien adósai vagyunk.” Ehhez azonban fel kell ismernünk, hogy ma sincs más megoldás, mint cselekedni küldetésünkhöz, vállalt feladatainkhoz méltóan, és „jó megerősíteni a lelkünket állhatatos példákkal”.

A Százak Tanácsa

Hogy jó legyen magyarnak lenni!

Nemzeti sorskérdéseink címmel szervezett előadást november 20-án, a zombori Magyar Polgári Kaszinóban a Vajdasági Magyar Civil Szövetség és a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért civil szervezet.

Béres  Zoltán, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke bevezetőjében elmondta, az 1996-ban  alakult, nemzeti gondolkodású értelmiségieket maga köré gyűjtő magyarországi Százak Tanácsa  kezdeményezte a nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó előadássorozat megszervezését a Délvidéken, illetve az egész Kárpát-medencében. Hat előadást terveztek a Vajdaságban, és idevalósi értelmiségieket kértek fel egy-egy téma boncolgatására.

Dr. Kaich Katalin

Zomborban városunk szülötte, dr. Kaich Katalin művelődéstörténész, a szabadkai Magyar Tannyelvű  Tanítóképző Kar alapító dékánja, emeritus egyetemi tanár és dr. Mészáros Zoltán történész-levéltáros tartott előadást. Ezek az előadások azt a célt szeretnék szolgálni, hogy néha lépjün ki a saját kis hétköznapi problémáinkról és gondolkodjunk nemzetben, gondolkodjunk közösségünkről közösen.

– A művelődéstörténet tanított meg úgy gondolkodni, ahogyan ma gondolkodom. Az egész világ  alakulástörténete benne van, hiszen ez az a kutatási terület, amely megtanítja az embert egy egységben látni a világot, és megtanít arra, hogy minden mindennel összefügg. Ennek a révén  tanultam meg, hogyan tudom kezelni a saját kis életem problémáit és hogyan lehet kezelni egy kisebb-nagyobb közösség problémáit. Meg kell tanulni a 21. században, hogy így szemléljük a világot, mert a darabokból nagyon nehéz következtetni az egész történetére – hallottuk dr. Kaich Katalintól, aki előadása elején hangsúlyozta, egyetemi tanárként hallgatóival azt igyekezett megértetni, hogy sorsuk alakulása legalább fele-fele arányban attól függ, mennyire bízzák magukat a sorsszerűségre, illetve saját sorsuk alakítóivá válnak.

Dr. Kaich Katalin saját családtörténetének, illetve saját életének a sorsfordulói által érzékeltette, mit ért azon, hogy ki-ki befolyásolhatja saját sorsa alakulását, majd rátért arra, hogy nemzetként hogyan alakíthatjuk a közösség jelenét, illetve jövőjét.

A magyarság önképének, illetve más népek részéről való megítélésének alakulását magyarázva az  előadó elmondta, gyökeres változást hozott minden tekintetben a kereszténység felvétele, hiszen ezzel a magyarság elvágta a hajszálgyökereket is, amelyek a Kárpát-medencei letelepedés előtti nomád életmódhoz kötötték. Nomád népként, a Napkelet népeként nagyon elismerően írtak rólunk, majd homlokegyenest más jellemzés ragadt ránk és ez utóbbiból nem voltunk képesek föltornázni magunkat mostanáig, ezért gyakorta ma is úgy érezzük, hogy Európa nem fogadott be bennünket, holott nem így van. A baj bennünk van, identitásunkból hiányzik valami, hiányoznak azok a  bizonyos  hajszálgyökerek, a legnagyobb gond pedig az, hogy nem tanultunk kellőképpen azokból a történetekből, amelyek az elmúlt századokban történtek velünk, és ezért mindig ugyanazokat a hibákat követjük el.

– Hősi halált halni nagyon megható dolog, de élni kellene megtanulni, és változtatni, ha szükséges, ha pontosan tudjuk, hogy változtatás nélkül nem várhatunk jó végkifejletet – hallottuk dr. Kaich Katalintól, aki az autonómiáról szólva vázolta az önrendelkezés történelmi formáit, például a szabad  királyi város státust. Mint mondta, érdekképviseletünk részéről az a legnagyobb mulasztás az  autonómia kérdésével kapcsolatban, hogy egyszer sem mondta egyik képviselőnk sem, hogy mi nem azért akarjuk az önrendelkezést, hogy Belgrádot bosszantsuk, hanem azért, mert ez nekünk jár, hiszen nekünk ez megvolt, tehát ahogy másoknak, nekünk is kijár a történelmi jog okán. Ahhoz azonban, hogy ilyen módon érvényesíteni tudjuk jogainkat, nekünk mindent kell tudnunk magunkról, nemcsak magunk miatt, hanem azért is, hogy elmondjuk azoknak, akik nem tudják rólunk, és hogy a párbeszédben, a vitában ne maradjunk alul. Tudással így befolyásolhatjuk a sorsunkat és nem  válunk a sors játékszerévé.

Dr. Mészáros Zoltán

A modern kori, 20. századi történettel foglalkozó dr. Mészáros Zoltán egyebek közt kifejtette, négy szintje van a sorskérdéseknek: személyes, két típusú közösségi (átlátható,  pl.  ilyen  az  azonos  érdeklődésűek közössége, amelynek tagjai ismerik egymást), illetve nem átlátható (pl. a magyarság, amelynek nem mindegyik tagját ismerjük, több milliós közösségről lévén szó), valamint globális (az  emberiség szintje). Ezeket a sorskérdéseket nem kezeljük megfelelő elvek szerint. Három alapelvre  kéne koncentrálnunk, ez pedig a szabadság (az egyén szabadsága), az autonómia és a felelősség kérdése.

– Amennyiben intézményekről van szó, én a szabadság kérdését az átláthatósággal helyettesíteném be. A szabadság rendkívül fontos dolog, azt jelenti, hogy az ember döntéseket hozhat és nem szükségszerűen  kell azokat indokolnia, ezzel tarthatjuk fenn a személyiségünk integritását, amiből a cselekvési autonómiánk következik. Ma az emberek a világban egyénként és közösségként is veszítik az integritásukat, rabságba döntenek bennünket azáltal, hogy újra és újra meg kell vásárolnunk tárgyakat, holott létezik technológia, amivel sokkal tartósabb tárgyakat készíthetnének – ecsetelte dr. Mészáros Zoltán, majd így folytatta:

– Nagyon fontos az egyének, a közösségek és az államok autonómiája, ám az utóbbiakat is  belekényszerítik olyan közösségekbe, ahol nem hozhatnak szuverén döntéseket. Ha van autonómia, van felelősség is. Ha a világ dolgait ezek szerint az elvek szerint kezelnénk, akkor sokkal  átláthatóbb és világosabb életet élnénk. Például értelmiségiekkel beszélgetve rájövök, hogy nem tudjuk, mennyi  Szabadka költségvetése, így van ez a civil szervezetek és az egyházak, a szakmai szerveződések és az intézmények esetében is, holott az átláthatóság nagyon fontos lenne. Két cselekvési mód áll  előttünk: az egyéni, amit senki más nem tehet meg helyettünk és a közösségi, amit tulajdonképp a politikum képvisel. Akár tetszik nekünk, akár nem, ahol közösségi döntés születik, az politika,  legyen szó egyesületről vagy országról. Nem kell, hogy tetsszen nekünk a politika, nem részt venni  benne  azonban botorság. Ha részt veszünk benne, akkor lehetőségünk van arra, hogy valamire hassunk, vagy legalább megmondjuk a véleményünket. A magyarsággal kapcsolatos alapvető kérdés: hogyan  lehet elérni azt, hogy jó dolog legyen magyarnak lenni? Ezt a kérdést mindig fel kell tenni, ha a  magyarság sorskérdésével foglalkozunk.

Dr. Mészáros Zoltán kifejtette, ha a múltat vizsgálja, egyik legnagyobb problémánk a határkérdés,  szélesebb értelemben, mint a trianoni, ugyanis a kudarcaink általában a határproblémákból adódnak, mégpedig amiatt, mert eleink nem tudták elég jól meghatározni, mi az a határ, illetve az a hatáskör, ameddig az a lehetőség terjed, amellyel rendelkeznek, és azt látjuk, hogy gyakorta túllőttek a célon. Például ezt tették Kossuthék, amit az bizonyít, hogy elbukott a forradalom és el kellett menekülniük.  Minket is az fog minősíteni, hogy mi hogyan látjuk a saját hatáskörünket. Tanulni kellene a múlt  tapasztalatából. Számtalan sikertelenségünk abból ered, hogy nem vettük figyelembe, hol vannak a határaink, a mai problémáink egy része is ebből adódik, akár a vajdasági, akár a magyarországi  politikumot szemléljük.

– Szerintem Magyarország rengeteg sok pénzt dobált olyasmire, amire talán nem kellett volna, holott annak a pénznek jobb hasznosulása is lehetett volna, ha a hatásköreivel tisztában van. A jó  kormányzás kérdése, hogy mennyire gondosan foglalkozik a kormány különféle kérdésekkel. Az a liberális gondolkodásmód, hogy az állam honvédelemmel, rendészettel, közoktatással és közegészségüggyel foglalkozzon, túl kevésnek bizonyult,  egy okos kormánynak sok mindennel kell foglalkoznia. Szabályok kellenek. A szabályok nem ellentétesek a szabadsággal.

A magyarság előtt kihívások állnak, a kormányzatnak választ kell adnia arra a kérdésre, hogy  hogyan lehet jó dolog magyarnak lenni. Mészáros szerint ezt a kérdést újból és újból fel kell. Emellett fontos kérdés, hogy miként tud a magyarság globális nemzetté válni. Nem elég, sőt nem is szabad mindenkit a szülőhelyén marasztalni.

– Mit tegyünk egy tehetséges csillagásszal? Van itt csillagvizsgáló? Nincs, tehát el  kell mennie! Szabad itthon marasztalni? Nem! De meg kell őrizni a közösség számára. Szerető attitűddel, hogy visszavárjuk bármikor, és a technika lehetőségeit kihasználva kapcsolatban kell maradnunk a távozókkal, ha pedig valaki vissza akar térni, vissza kell fogadni, akkor is, ha szerencsével járt és akkor is, ha nem. Mi is többek leszünk egy sikeres hazatérővel. Ha van értelme a nemzeti közösségnek, és ha van miért fennmaradnia, akkor ez azt jelenti, hogy egymásnak segítünk azért, hogy magunkon segítsünk. Kedvenc hasonlatom: kamaszként eveztem, egyszer beültettek egy négyesbe és az edző azt mondta, hogy most figyeljünk, ha győzni akarunk, akkor mindenkinek magáért kell húznia teljes erővel, és akkor a csapatot is húzod. Szálljunk be a közös magyar csónakba és húzzon mindenki magáért – zárta előadását a szabadkai történész.

Oberajter Dávid
Zombor

Nemzeti sorskérdéseinkről Kisoroszon

Monspart Sarolta és Feledy Péter

Az észak-bánsági Kisoroszon november 15-én este rendhagyó előadást tartottak a Torontál Egyesület épületében a Vajdasági Magyar Civil Szövetség és a Torontál Egyesület közreműködésével. Az előadásra 35-40 személy  érkezett az Észak-közép-bánáti régióból.

A megjelenteket Mészáros Izabella köszöntötte Talpai Sándor, a Torontál Egyesület elnökének nevében. Bemutatta a vendégeket: Feledy Pétert, a Magyar Televízió nyugdíjas szerkesztő-riporterét és Monspart Saroltát, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, egészségmegőrző és volt élsportoló. Az előadók a Százak Tanácsa Közhasznú Egyesület tagjai.

Az egybegyűlteket Kabók Imre, Kisorosz polgármestere is üdvözölte. Elmondta, öröm számára, hogy településünk otthont adhatott az előadásnak, illetve nagy megtiszteltetés, hogy magyarországi előadók látogattak el kicsiny falunkba.

Feledy Péter 40 évig dolgozott a Magyar Televíziónál. Legtöbben az Ablak című műsorból ismerhetik, melynek szerkesztője és műsorvezetője is volt. Előadásának címe: Ki a magyar? Mi a magyar? Beszámolt arról, hogy genetikailag az Egyesült Államok után a magyarok a világ legkevertebb népe (Kopp Mária orvos-pszichológus adataira hivatkozva).

Példákat említett a magyarság bonyolult etnikai összetételére: Petőfi Sándor költő, Kós Károly építész sem magyar szülők gyermeke. Továbbá az aradi vértanúk közül csak öt a magyar származású. Néhány írót is idézett, akik a „magyarságról” fejezték ki gondolataikat. Juhász Gyula szerint aki nagyon magyarkodik, az nem nagyon magyar. Kosztolányi anyanyelvről szóló, jól ismert szövegét is felolvasta. Reményik Sándor pedig azt írta: “a vér a semmi, a lélek a minden”.

Monspart Sarolta előadása végén megmozgatta a közönséget

Monspart Sarolta tájfutó világbajnok a sport, a testmozgás fontosságáról beszélt. Hangoztatta, hogy minimum heti háromszor egy órát kell mozogni. Az idősebbeknek pedig a napi 30 perces jól eső testmozgást ajánlja. Ritka az olyan ember, aki egészséges, mindenki együtt él valamilyen betegséggel. Az a legfontosabb, hogy akarni kell ezt leküzdeni. Saját életéről, betegségéről is mesélt. A sport mindenkié! Ha sportolunk, jobb a közérzetünk, jobb a teljesítőképességünk. Az estet természetesen sporttal fejeztük be.

A házaspár előadását mindenki élvezettel hallgatta.

Lőrinc Natália/Délvidéki Civil Portál

Nemzeti sorskérdéseinkről a Délvidéken

A muzslyai Magyar Házban tartották meg a Nemzeti sorskérdéseink harmadik előadóestjét

Muzslyán, a Magyar Házban tartották meg a Nemzeti sorskérdéseink című előadássorozat keretében a harmadik estet, amelyen két előadást hallgathattak végig az érdeklődők. A házigazdák nevében Sztojkó József köszöntötte a jelenlevőket, majd Béres Zoltán, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke üdvözölte az egybegyűlteket.

 Az est első előadója msgr. dr. Német László, nagybecskereki megyés püspök volt, aki a mai kor jelenségéről, a társadalmi életben a civil szervezetek jelenlétéről szólt, annak jelentőségéről. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a civil szervezetek bizonyos módon kihívást jelentenek az egyház és az állam számára, mert e közösségek az önkéntesek segítségével sokkal kisebb forrásokból is meg tudnak valósítani olyan programokat, ahol sok esetben sem az egyház, sem az állam nem tud jelen lenni. Arról is értekezett a püspök atya, hogy a civil szervezetek az állam és az egyház mellett támogatnak olyan fontos feladatokat, amelyek sorsdöntőek lehetnek a nemzetünk számára.

Német László megyés püspök szerint még nagy lehetőségek vannak az egyház és a civil szervezetek együttműködésében

 – Az előadássorozat, amelyben részt vettem, valójában a magyar nemzetnek a sorsdöntő kérdéseiről szól itt lent, a Délvidéken. Mivel mi itt lakunk, nekünk ez a fontos, nekünk ez a mi hazánk. Itt a civil szervezeteknek nagyon fontos feladatuk van, mert sok helyre az egyház nem tud elérni, másik részről pedig az államnak a kisebbségi politikája – függetlenül a pozitív jogrendszertől – mégsem annyira hatékony, mint ahogy azt az ember elvárná. Tehát hatalmas lehetőségek vannak még a civilek előtt. Az utolsó gondolatom pedig az volt, hogy mindenképpen össze kellene fognunk, és megpróbálni legalább az egyház és a civil szervezetek terén – ha már az állammal úgy, ahogy sikerül is, tudjuk, hogy milyen berendezkedésben élünk –, hogy összefogjunk, és ezáltal közösen használjuk erőinket az oktatásban, a kultúra megőrzésében, a hagyományok továbbadásában – mondta msgr. dr. Német László.

Mgr. Hajnal Jenő előadásában a nemzeti sorskérdéseinket három témakör köré csoportosította.

 – Az anyanyelv, a kultúra és a közösség megtartó erejéhez, és azokhoz a hajszálgyökerekhez, amelyek a nedvet ebből a három, nagyon fontos összetevőből merítik, s amelyek úgy tudnak építeni, erősíteni bennünket, hogy most ebben a nagyon vészterhes időszakban, amikor az ember csak önmagával tud elfoglalva lenni, a saját munkájával, és megfeledkezik arról, hogy szülőföldje, ősei, múltja és hagyományai iránt is vannak kötelezettségei, akkor azt hiszem, hogy érdemes ilyenkor ezekről a témákról beszélgetni – nyilatkozta a többi között mgr. Hajnal Jenő, a VMMI igazgatója. Hozzáfűzte, hogy neki nagyon fontos volt, hogy az anyanyelv megtartó erejére, és arra a felelősségre felhívja a figyelmet, amelyet őseink mindig is tudtak, mert élő szóban, énekben őrizni tudták nyelvüket, amely nemzetté, közösséggé tudta összehozni őket, és kultúrát tudott e köré szervezni.

Az estet a Vajdasági Magyar Civil Szövetség szervezte a Fókusz Klaszter – a családi  gazdálkodók egyesülete közreműködésével. A rendezvényt a magyarországi Százak Tanácsa Közhasznú Egyesület támogatta.

Kónya-Kovács Otília

Visszatért Kolozsvárra Bethlen Gábor

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egész alakos szobrát október 23-án avatták fel Kolozsváron, az alsóvárosi református templom kertjében, a nagy fejedelem megválasztásának 400. évfordulóján.

Balog Zoltán miniszter koszorút helyez el Bethlen Gábor fejedelem szobrának avatásán

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a szoboravató ünnepségen mondott beszédében Bethlen Gábor életének és fejedelemségének a tanulságaként fogalmazta meg, hogy bármilyenek is a körülmények, mégis lehet, mégis érdemes tenni. Hozzátette, akkor is lehet, ha a geopolitikai viszonyok nem kedvezőek, akkor is, ha erős a belső viszály. “Néhány nappal a székelyek nagy menetelése előtt, bízzunk abban, hogy mégis lehet, mégis érdemes. (…) Fel kell ismernünk, hogy az életünkkel, a munkánkkal tartozunk a népünknek, a családunknak, a jövőnknek” – jelentette ki a miniszter, eredeti hivatását tekintve református teológus, lelkipásztor.

Úgy vélekedett, a “mégis lehet” üzenete egyaránt érvényes volt Bethlen Gábor korára, 1956-ra, a magyar forradalom korára, és 1989-re, a diktatúrát megdöntő romániai népfelkelés idejére. Balog Zoltán szerint Erdély nagy fejedelmének szobra azt is üzeni, hogy arra érdemes menni, amerre együtt tud haladni a közösség.

A nagy fejedelem felavatott szobra előtt áll a három fővédnök (jobbról balra): Lezsák Sándor, Kató Béla és Böjte Csaba

Az ünnepségen Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a szoborállító Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának elnöke büszkeségre buzdította a több száz fős hallgatóságot, amiért voltak olyan magyar államférfiak, akik példát adtak vallási és nemzeti türelemből. Megemlítette, hogy Bethlen Gábor adott az erdélyi románoknak anyanyelvükön írt Bibliát. “Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet” – idézte Bethlen Gábor jelmondatát. A budapesti Békemenettel és a székelyek nagy menetelésével kell tenni, hogy “végre vegye tudomásul Európa a magyarság jogos szabadságigényét, amit nemzetünk 1848-49-ben, majd 1956-ban vérrel szentesített” – tette hozzá.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is mához szóló üzenetet fogalmazott meg. “Van-e ma magyar ügy, amelyik felülemelkedik a csoportérdekeken” – tette fel a kérdést. Képletesen arra kérte a nagy fejedelmet, hogy fél szemmel tekintsen a templom mögé is, ahol az egyháztól elsajátított telken az egyház akarata ellenére a templomot elcsúfító sportlétesítmény épül.

A székelyek nagy menetelésére Böjte Csaba ferences szerzetes is kitért beszédében. Felidézte, hogy az 1867-es osztrák-magyar kiegyezést 1857-ben magyarok tízezreinek Mariazellbe vezető zarándoklata előzte meg. Ferenc József osztrák császár ennek hatására “rúgta ki a belügyminiszterét”, és kezdett párbeszédet a magyarokkal. Higgyünk abban, hogy a párbeszéd mindent megold. (…) Higgyünk abban, hogy érdemes kibontani a zászlót, érdemes elindulni alatta” – fogalmazott Böjte Csaba.

Bakos István, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora adta át a szobrot az Erdélyi Református Egyházkerületnek

A közadakozásból felállított szobrot, a fejedelem nevét viselő Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora, Bakos István adta át “az idők végezetéig” szóló megőrzésre az Erdélyi Református Egyházkerületnek. A szobor Péterfy László Székelyföldről származó szobrászművész alkotása.

Forrás: MTI – Erdélyi Református Egyházkerület
Fotók: Biró István, Kiss Gábor

Bethlen Gábor ma is cselekvésre int

A négyszáz évvel ezelőtt Erdély fejedelmévé választott Bethlen Gábor történelmi jelentőségéről és a maiaknak szóló üzenetéről a kezdeményezés egyik fővédnökével, Kató Béla erdélyi református püspökkel beszélgettünk.

Bethlen Gábor felavatott szobránál a három fővédnök kezet fog egymással, középen Kató Béla református püspök

– Közadakozásból valósult meg Erdély első egész alakos Bethlen Gábor-szobra. Hogyan jött létre az összefogás?
– A Bethlen Gábor Alapítványt azért hozták létre bő három évtizeddel ezelőtt, hogy elismerje azokat, akik munkájuk során valamiképpen a bethleni gondolatot, az egykori fejedelem életművét viszik tovább szerte a Kárpát-medencében. A négyszáz éves évfordulóhoz közeledve a szoborállítást ez a szervezet kezdeményezte, és amikor vezetői az Erdélyi Református Egyházkerülethez fordultak segítségért, természetesen azonnal igent mondtam rá. Ahogy két másik fővédnöktársam, Böjte Csaba ferences szerzetes és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is. A közadakozás azért fontos, mert kifejezi, hogy Bethlen Gábor emlékezete és öröksége mindannyiunk számára fontos. Nyilván kifizethette volna az állam vagy egy gazdag ember is a költségeket, de amihez mindannyian hozzátesszük a magunk kevesét, az valóban a mienk lesz, és ezáltal társadalmi kohéziós erővé válik.

– Mit üzen számunkra a bethleni gondolat, az egykori fejedelem életműve ma?
– A magyar történelemben nem adattak hosszú, békés évszázadok, mint Európa egyes vidékein. Itt jó esetben mindig csak néhány évtized volt a nyugodt építkezésre. Utána évszázadokon keresztül abból éltünk, amit az ilyen szerencsés időszakokban felépítettünk. Nem mindegy tehát, miként élünk a lehetőségekkel. Bethlen Gábornak ez a helyzetfelismerő és lehetőségekkel élni tudó képessége a példa ma előttünk. A bethleni életmű biztatás a ma élő magyarok számára: cselekedni kell, most azonnal tenni, amit lehet, mert nem biztos, hogy holnap is lesz még rá alkalom.

– Október a reformáció hónapja, Bethlen Gábor pedig a reformáció fejedelme. A református egyház számára mit üzen négyszáz év távlatából az uralkodó?
– Bethlen Gábornak meggyőződése volt, hogy Istentől kapta uralkodói mandátumát. A fejdelem folyamatos párbeszédben volt Istennel: naponta imádkozott és olvasta a Szentírást. Ez áthatotta a gondolkodását. Azáltal pedig, hogy a lelkipásztorokat és utódaikat nemesi rangra emelte, lehetővé tette a társadalmi mobilitást: a tanulás, a tudás által bárki kitörhetett a jobbágysorból. Nagyszerű gondolat volt ez, ami máig meghatározza Erdély társadalomfejlődését, hiszen a lelkipásztorok gyermekeiből lettek a vezető értelmiségiek: írók, költök, tanárok, jogászok, orvosok, egyszóval az erdélyi művelődés nagy alakjai. A fejedelem a református egyháznak olyan bástyáit rakta le, amelyek évszázadokon keresztül megmaradtak. Elég, ha csak a gyulafehérvári Collegium Academicumra gondolunk, amivel a hazai oktatás alapjait teremtette meg. Ennek vagyunk az örökösei akkor, amikor iskolát nyitunk, egyetemet alapítunk. Ilyenkor a Bethlen Gábor-i parancsot teljesítjük, amit a végrendeletében így fogalmaz meg: „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk ősi nyelvünkben, hitünkben és a gyermekeink fényes tekintetében.”

Kiss Sándor

Forrás: PolgárPortál

M. Szabó Imre levele Bakos Istvánnak

A koszorúkkal elhalmozott Bethlen-szobor mellett álló ünneplők között jobbra a második M. Szabó Imre, balra a második Bakos István

Kedves István!

Nagy örömet szereztetek nekem, hogy engem küldtetek ki Kolozsvárra,  Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. évfordulóján, a koszorúzási ünnepségre. A szoboravató emelkedett s nagyon megható volt. A sok erdélyi magyar sztoikus fegyelemmel, olykor bizony könnyezve állta-hallgatta végig az ünnepi beszédeket, énekeket. Nagy  ünnep volt ez! Örvendtem, mint erdélyi származású, hogy a koszorút elhelyezhettem a remek alkotás talapzatán. Az út kissé fárasztó volt, kiváltképpen nekem, de ez  s a remek társaság is hozzájárult  a fejedelem 400 éves méltó megünnepléséhez. Olyan nagy magyar ünnep volt ismét Kolozsváron, amely sokáig megmarad valamennyiünk emlékezetében!

Baráti tisztelettel,
M. Szabó Imre
publicista, dokumentumfilmes