Roman Kowalski nagykövet válasza
Tisztelt Elnök Urak, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Barátok,
Ez egy számomra, de úgy gondolom, minden lengyel számára is, aki ma jelen lehet itt ezen a kivételes ünnepségen, egy tényleg különleges pillanat. Nekem, személy szerint egy történelmi jelentőségű esemény a mai, amikor a lengyelek és magyarok történelmi barátsága – ahogy azt Dragonics Márta gyönyörűen megfogalmazta – a „Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába” kerül. E esemény megerősíti, hogy a barátság, amely megadatott nemzeteink számára egy igazi áldás, egy egyedülállóan különleges dolog, amely nem csak privilégium – bár természetesen az is – hanem elsősorban közös kötelesség. Gyönyörű laudációjában Kovács István professzor elmondta mindazt, aminek ma itt, ezen a helyen el kellett hangoznia. És nagy örömmel tölt el, hogy éppen ő lehetett ma a nemzeteink között fennálló barátság laudátora. Egy különleges és kiváló ember, aki a lengyel-magyar barátság ügyének szentelte az életét, oly komolyan elkötelezve magát e ügy iránt, hogy még külső megjelenésében is mindig Bem tábornokot juttatja az eszembe. Nem is tudok sok új dolgot mondani most itt e barátságról, talán csak Stanisław Worcell 1849-ből származó, s mindannyiunk által ismert, klasszikus idézetét mondanám el még egyszer, hiszen annyira szépen foglalta ő össze ebben a pár sorban a nemzeteink közötti barátság lényegét: “Magyarország és Lengyelország két örök életű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” Szeretném, ha ez így is maradna a jövőben. Ne próbáljuk meg kibogozni az évszázadok során összefonódott gyökereket, amelyek – és efelől biztos vagyok – mindkét tölgy javát és biztonságát szolgálják.
Kedves Barátok,
Nagyon köszönjük a magyaroknak a barátság ajándékát. Mindig őszintén meghat ez minket és a sors által kitüntetve érezzük magunkat általa. Azon sors által, amely igazából nem volt különösképp kegyes, se hozzátok, se hozzánk. Már sokszor elmondtam ezt, de kérem engedjék meg, hogy e különleges alkalommal még egyszer felhívjam rá a figyelmet: Olyan időkben mikor még két ember őszinte barátsága is egyre ritkább jelenségnek kezd számítani, a nemzeteink egymás iránt érzett kölcsönös empátiája és barátsága egy egyedülálló jelenség. Legyünk büszkék erre és úgy kezeljük ezt a barátságot, mint egy olyan nagy és közös elköteleződést, amely a jövőben is szolgálni fogja az elkövetkező lengyel és magyar nemzedékeket.
Zárásként kérem engedjék meg, hogy kinyilvánítsam mély meggyőződésemet, hogy most, immár a magyar örökség elismert részeként, a barátságunk – ha lehet ezt így mondani – egy védett termékké és márkává vált. Mi pedig az Önök döntését úgy kezeljük, mint egy kötelezettséget, amely arra késztet minket, hogy lankadatlanul dolgozzunk azért, hogy a lengyelek Magyarország, valamint a magyarok iránt érzett barátsága nemzedékről-nemzedékre fennmaradjon és erősödjön.
Még egyszer szeretnék gratulálni mindenkinek, aki ma ki lett tüntetve. A művészetek és a sport kiválóságainak. Örülünk, hogy a kitüntetettek ilyen kivételes csoportjához tartozhatunk. Kiválóságok közé, akik Magyarország és a környező országok lakosaiként oly sokat tettek a magyar tudományért, kultúráért és gazdaságért, mindeközben folyamatosan erősítve és védve a magyar nemzeti örökséget.
Még egyszer teljes szívből meg szeretném köszönni minden magyarnak a barátság e ajándékát, nem csak az itt jelen lévő lengyelek, hanem az összes lengyel nevében. Ápoljuk ezt az ajándékot és közös kihívásként tekintsünk rá. És végül kívánom, hogy legyen úgy, ahogyan, szomorú, de ugyanakkor mégoly gyönyörű himnuszukban fohászkodnak magyar testvéreink – „Isten áldd meg a magyart!”
Köszönöm,
Roman Kowalski